2014. október 27., hétfő

A gránátalma zselé

A gránátalma egy kellemes gyümölcs, amely nagyszerűen élvezhető a salátákban, rizzsel, illetve jól mutat a bárány és egyéb húsételekhez, valamint természetesen desszertként is megállja a helyét. Míg a gránátalma ariljai (magjai) nagyon fel tudnak dobni egy egzotikus gyümölcssalátát, addig egy egyszerű recept során a gránátalma levéből zselét is lehet készíteni. Ez a zselé egy csodálatos, bogyós, kissé fanyar ízű desszert, amiben kellemes a kontraszt maga a zselé és a rápakolt kellemes gyümölcs között.

Ezeket a zseléket önmagukban is lehet fogyasztani, ugyanakkor igen izgalmasak lesznek egy kevés tejszínhabbal vagy egy gömb fagylalttal. Akárhogy is legyen, ne felejtsük el a mentás díszítést, ami igazán nagyszerűvé teszi ezt az ételt.


Hozzávalók:

125ml meleg víz

4 teáskanál porított zselatin

473ml gránátalma leve (100%-os)

cukor, ízlés szerint

1 gránátalma

Kevés friss menta

Előkészülési idő: 10 perc Hűtés: 360 perc

Teljes idő: 370 perc Hozam: 4 fő


Elkészítés

Töltsünk meg egy kancsót forró vízzel.


Keverjük hozzá a zselatint, és habverővel élénken kavarjuk addig, amíg teljesen fel nem oldódik.


Öntsük bele a gránátalma levét, és habverővel keverjük össze.


Öntsük ki ezt egyenletesen négy 200ml-es üvegbe vagy desszert tálakba.



Hűtőszekrényben legalább hat órán át vagy egy éjszakán át tartsuk, hogy megdermedjen.


Ha a zselé megdermedt, akkor vegyük ki a hűtőből, és díszítsük mentával, valamint nagyon sok gránátalma maggal.

2014. október 15., szerda

Ehetőek a gránátalma magjai?

A gránátalma magji meglehetősen kemények, így felmerülhet bennünk a kérdés, hogy vajon ehetőek-e. És mi a helyzet a membránnal és a gránátalma héjával?

Először is fontos tisztázni, hogy ha nincs türelmünk, akkor a gránátalmát nem nekünk tlálták ki, ugyanis az előkészítéssel igen sokat kell vacakolni, sok energiát vehet igénybe, mire kinyerjük a magokat és a gyümölcshúst.

Minden gránátalma több száz magból áll össze, mindegyik körül egy zsák található, amelyekben édes-fanyar lé van. A magok úgy tömörülnek így egymás mellé, mint egy méhsejt. A rétegek tehát, amelyek elválasztják egymástól a magokat, papírvékonyak. Ezek körül húzódik az a fehér membrán, ami ehető ugyan, viszont meglehetősen keserű. Éppen ezért a belső és külső membránt, a fehér héjat és a legkülső pirosat az emberek általában nem fogyasztják. Viszont mivel ezeknek a részeknek magas a csersavtartalma, ezért ezek a héjak nagyon hasznosak a bőrápolásban.

Sokan megeszik a gyümölcsöket a magokkal együtt, azokat szétrágják, így már könnyebb őket lenyelni. A magok kiváló rostanyagnak számítanak, igen hatékonyan segít megtisztítani a szervezetet. Indiában a magokat megszárítják és porrá zúzzák, és ezekből húsételeket készítenek.

Mások nem szeretik a magokat, ők ki szokták ezeket köpködni vagy eleve csak 100%-os gránátalma levet vásárolnak, amiben nincsenek magok. Ez is megoldás, de fontos tisztában lenni azzal, hogy így a gránátalma legértékesebb részeiről mondunk le.